RSS

Paul Burston: Szégyentelen

13 feb

Fogalmam sem volt a regény tartalmáról, de nem azt kaptam, amit vártam. Sok helyen kifejezetten ízléstelen megfogalmazásokkal találtam szemben magam, amelyet könyvekben nem igazán tűrök meg. Folyamatosan a Fiúk a klubból c. sorozatra kellett asszociálnom, de valahogy az szórakoztatóbb. A minden oldalon elhangzó „felszippantott egy csíkot” kifejezetten irritált – miért nem lehet másképpen leírni, könyörgöm… – és ez az egész kábítószeres szál. De végtére is hasznos, hiszen már majdhogynem tudom, hogyan kell ketamint főzni, és mi a hatása a crystallal együtt. Összefoglalván, ez a könyv mindent leír, ami miatt sztereotípiái vannak az embereknek a melegekről és utálják őket, engem is folyamatosan az undor környékezett a felvázolt életvitelt látván. A hetero kapcsolatok is annyira kaotikusak és borzalmasak…  Az egyetlen rész, amelyen elmosolyodtam, a lábkörmös volt. De az is csupán fél oldal. A vége pedig kifejezetten kiszámítható és klisés, „na most már be kellene fejezni a történetet, gyorsan tegyünk bele valami még botrányosabbat, mondjuk majdnem öljünk meg egy szereplőt” zárlatra sikeredett. És ki a szégyentelen? Mindenki?

Nem, nem tetszett.

 
Hozzászólás

Szerző: be február 13, 2012 hüvelyk LMBT.

 

Hozzászólás